Művész-coach, life-, gyermek- és ifjúsági coach, alkotóművész, 3 fiú édesanyja. 

Alkotó Anyu brand név alatt is tevékenykedem.

Eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, de gyerekkorom óta a művészet és mások segítése volt, ami hívott és végig is kísérte az életem, magas empátiám segített ebben. Különböző mellékutakon, kisebb-nagyobb gödrökön és szakadékokon keresztül vezetett az utam ide, ahol most vagyok. Ebből kifolyólag erős mélységeket és magasságokat tapasztaltam meg és építettem be a lélekemelői hivatásomba.

A legfontosabb eszközeim a színek, a formák és a megoldásfókuszú kérdésekkel tarkított beszélgetések, melyekkel abszolút jelenléttel dolgozom. Saját festményeimből készült Színes Hangulatok – mely elnyerte 2023 legjobb coaching eszköze díjat – nevű önismereti, asszociációt segítő képkártyákkal és az általam kidolgozott Takács Művész-coaching Módszer©-rel dolgozom. A módszeremet oktatom is több, egymásra épülő workshop, illetve 9 hetes Mentorprogram keretében is. Több száz segítő – pszichológus, coach, kineziológus, tréner, gyógypedagógus stb. – szakember dolgozik már a kártyáimmal és a hozzá kapcsolódó módszertannal a saját praxisában, kiemelkedő eredményességgel.
Szívesen támogatlak önismereti utadon különösen az alábbi témákban: