Pszichológusként a lélek, test és elme egyensúlya, ami meghatározza megközelítésemet. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogyan tudjuk elménket irányítani, gondolatainkon és érzelmeinken keresztül. Speciális érdeklődési területem a testi problémák lelki okainak megértése, az egyensúly visszanyerése. Foglalkoztam daganatos betegekkel egyéni konzultáció és csoportos fejlesztés keretében. Hiszem azt, hogy betegség esetén a lelki oldallal legalább annyira fontos foglalkozni, mint a testi tünetekkel.
Pszichológusi tapasztalataim mellett HR-esként is tevékenykedek, ahol szervezeti szinten is tudom hasznosítani tudásomat. A szervezeti egyensúllyal legalább annyira szeretek foglalkozni, mint az egyénivel. Örömet okoz számomra, amikor sikerül közösen új felismerésekre jutni és ennek mentén változásokat elérni. Pszichológusi hozzáállásomban fontos a célorientáltság és a felismerések gyakorlati megvalósításának támogatása.