Tanulmányaimat az ELTE-n folytatom, mint emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgató.

Már gyerekkorom óta elhívatott vagyok mások megismerésére, meghallgatására és segítésére.

Meggyőződésem, hogy a siker és a tartamlas élet elengedhetetlen része olyan munka elvállalása, mely során segíthetek olyan emberek életében, akiknek éppenséggel tudok.

Szabadidőmet leggyakrabban olvasással, kirándulással és barátaim társaságában töltöm el. Fontos számomra, hogy az időmet maximálisan kihasználjam, ugyanakkor örülök, ha gyerekeknek, családoknak segíthetek munkám során.

Az Énprojekt kiváló lehetőség erre!